LIFE COACHING

Relationship/Career/Family/Money​/Balance/Health & Body​/Communication​

A Life Coaching egy együttműködésen alapuló kapcsolat, megoldás-központú, eredmény-orientált, rendszerszerű és felvilágosító folyamat, melyen belül a Coach megkönnyíti a Kliens több életterületen való növekedését.

 

Természetes emberi ösztön, hogy többet akarunk az élettől. Ennek ellenére sokunk fél kockázatot vállalni és csalódást átélni. Nem kapcsolhatjuk ki a vágyainkat, hogy elérjük az álmainkat, hogy boldogabbak lehessünk, hogy több pénzünk legyen, hogy sikeresebbek legyünk, hogy jobb kapcsolatokat alakíthassunk ki és egy mélységében kielégítőbb életet tapasztalhassunk meg.



Legtöbbünk úgy gondolja, hogy képesnek kell lennünk „saját magunknak boldogulnunk”. Sokunk ezt hiszi és elfogadta ezt a „felnőtt léttel” kapcsolatban. Gyakran megfizetjük ennek az elképzelésünknek az árát. Ahogy küzdünk azért, hogy elérjük azt, amit akarunk, stressztől szenvedünk és gyakran feláldozzuk az időt, amiben élvezhetnénk és ünnepelhetnénk a sikerünket. Amikor pedig elérjük a „sikerünket”, az gyakran nem olyan, mint amit elképzeltünk és nem érezzük, hogy kiteljesednénk benne.

 

Egy coach veled együtt fog dolgozni azon, hogy elérd az álmaidat és célkitűzéseidet.A Coach szerepe, hogy javítson az életminőségeden. Saját magad választhatod ki a Coach-odat, aki segít megtervezni az álmaidat, a célkitűzéseidet vagy vágyott céljaid felé vezető utadat. Ez egy különleges kapcsolat. Az egyetlen dolog, amire szükséged lesz a coaching foglalkozás során az az a vágy és elszántság, hogy fejleszteni akard az életedet. A Coach-od vezetni fog és segít megőrizni a céljaidra történő összpontosítást, miközben Veled együtt dolgozik azon, hogy megtalálja a legjobb módot arra, hogy megvalósítsd őket. A coach egyik legfontosabb célja, az hogy segítsen Neked elérni azt, amit kitűztél magad elé. 

 

A személyi Coach a partnered abban, hogy azzá a személlyé válj, aki lenni szeretnél és, hogy azt az életed éld, amit élni akarsz, mind személyes, mind pedig szakmai területen.

 

Hogyan működik a coaching? Nos, a Coach meghallgatja a céljaidat és az álmaidat és habár kritizálástól és ítélettől mentes marad, az életedért a felelősséget rád ruházza, felhívja a figyelmed arra, hogy vedd magadhoz az irányítást és rávezet arra, hogy kibontakoztasd a benned rejlő potenciált.
Miben különbözik ez attól, amit a barátaid és a családod tehet érted? A Coach-od nem fog rejtegetett elvárással viselni feléd. Nincs érzelmi kötöttsége az irányodba és nincs rejtett célrendszere a számodra. A Coach biztos, hogy szeretné, hogy sikert érj el, mivel ez volt az alapvető ok, amiért megkerested. A Coach integritása teljes és nézőpontjai teljességgel pártatlanok, lehetővé téve számára, hogy a problémáidat átlássa és az utadat sokkal tisztábban tervezze meg, minden lépésnél melletted állva, ahogy haladsz a céljaid elérése felé.

Stress Management

Work-Life Balance

Anxiety Management

Confidence Skills
Low Self-Esteem
Communication Skills
Goal Setting
Overcoming Fears
Overcoming Limiting Beliefs
The Power Of Positive Thinking
Relationship Coaching
Problem Solving
Weight Loss/ Fitness Life Coaching
Diet/ Healthy Eating Life Coaching
Time Management Coaching
Motivational/ Inspirational Coaching
Anger Resolution
Expat Coaching
Grief Coaching

Ha további kérdéseid merülnének fel a coaching üléssel kapcsolatban vagy bármiféle aggodalmad adódna, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot és szívesen nyújtok részletesebb tájékoztatást.